Category Archives: Autószerviz

A turbó felújítás világa, avagy a WiZARD TURBO vélemények:

Írta: Szűcs István

2. rész
A cikk első felében (ide kattintva elérhető) megismerkedtünk a leggyakoribb turbó hiba okával és egy kicsit azzal is, hogy mit tehetünk azért, hogy a meghibásodást megelőzzük. Nézzük most meg egy kicsit azt, hogy mit tehetünk akkor, ha már megtörtént a baj és meghibásodott a turbó. Vehetünk új turbót, ami jellemzően drága mulatság, olyan százötven és háromszázötvenezer Ft között mozog (márkaszervizben jellemzően +50%), bár egyes nagyobb teljesítményű autókban, főleg, ha több feltöltőből áll a rendszer ez az összeg akár milliós is lehet. De szerencsére általában választhatjuk a turbó felújítást is, mert az olyan komoly szaktudással és gépparkkal rendelkező cégek, mint amilyen a WiZARD TURBO is, gyári minőségben képesek javítani a hibás turbókat. Lássuk mi is kell ehhez:

Először is megfelelő minőségű pótalkatrészek! Péter megnyugtat, hogy ők csakis a legjobbat használják, ami elérhető, jellemzően egy neves Angol és egy Olasz gyár termékeit. Lehetne ugyan olcsóbban is beszerezni gyengébb minőségű pótalkatrészeket, de Péter szerint nem érdemes a minőségből lejjebb adni és a vevőik töretlen elégedettsége, valamint a WiZARD TURBO vélemények (évente több, mint 10.000 turbót újítanak fel, ami számomra egy döbbenetes szám!) is azt mutatják, hogy jól választottak.

Az autómentő jó barát

Az autómentő jó barát a bajban

Az autómentő jó barát a bajban

Sajnos nem mindenki engedheti meg magának, hogy új autót vásároljon minden harmadik, negyedik évben, amikor a gépjármű technikai bíróképessége rohamosan romlani kezd. A gépkocsi új vagy használt, gond adódhat bármikor.

Ilyenkor a legfontosabb, hogy megbízható, gyors autómentő szolgáltatást vegyünk igénybe, ami a járműt és családunkat biztonságos helyre szállítja. Kellemetlen, de főleg veszélyes dolog, ha az autópályán félrehúzva órákat kell várni, amíg az autómentő utánunk jön.

Autóüveg javítása

http://www.autouvegmost.hu/

http://www.autouvegmost.hu/

Ha azt vette észre, hogy valamilyen kavics, tárgy repedést okozott a gépkocsi szélvédőjén, akkor érdemes időben elvégezni a cserét, hiszen a repedés idővel tovább is mehet. A http://www.autouvegmost.hu/ oldalra belépve megismerheti azt a céget, amelyik kifejezetten jó árak mellett végzi el a szélvédőcserét és ez nem is kerül sokba. Várnia sem kell sokat, hiszen már a bejelentkezés napján lehetősége van arra, hogy ki legyen cserélve a hibás szélvédő.

Autoszerviz, ahova a kis problémáival is fordulhat

Opel autoszerviz

Opel autoszerviz

Az autók tudnak váratlanul nagy kiadásokkal kellemetlen meglepetéseket okozni. Ha elhanyagolja a megfelelő szervizelést, ha hallja hogy zireg-zörög, de nem tulajdonít neki jelentőséget, akkor az apró hibából könnyen lehet több százezres javítás. Ha Ön sem szeretné a családi költségvetést váratlan kiadásokkal felborítani, akkor válasszon olyan autoszervizt, ahova a kisebb problémáival is nyugodtan fordulhat.

Eredetiségvizsgálat hatóság által

Eredetiségvizsgálat jó áron!

Eredetiségvizsgálat jó áron!

Manapság már nem olyan sokan vásárolnak új autót. A legtöbben inkább a használtautókat keresik, azonban itt is inkább a minőségi darabokat. Sokszor viszont nem gondolnak bele, hogy egy használtautó kereskedésben, akár egy új autó árát is elkérhetik. Az eredetiségvizsgálat mindenképpen szükséges, aminek a díja 17.000 és 20.000 forint között mozog. A kikalkulált árat az autó mérete, össztömege és teljesítménye fogja meghatározni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás