|

Szeptember 27-én, az őszi időponttal távoli rokonságot sem mutató verőfényes napon került sor az idei Magyar Drift Országos Bajnokság záró futamára, ahol az utolsó forduló eredménye mellett az is eldőlt, ki birtokolja majd a 2009-es összetett győztesének járó kupát.
A versenyre rengetegen voltak kíváncsiak, idén nem is emlékszem, láttam-e a tököli reptéren ennyi embert egyszerre megjelenni. Mindez történt annak ellenére, hogy már tudvalevő volt, hogy több „nagyágyú” versenyző is hiányozni fog a menetről. Többek között Kerényi Ádám, és Szántó Niki ebben az időpontban nemzetközi vizeken – Görögországban – védte meg a magyarok becsületét. A helyzetet tetőzte, hogy az edzések során történt kisebb-nagyobb balesetekben már rögtön négy autót sikerült lezúzni, de a foghíjas mezőny ellenére is izgalmas verseny alakult ki.
Mindez nem volt véletlen, hiszen - ahogyan a rendezvény promója is szólt - a versenyzők autópálya tempóban autóztak keresztben, legalábbis a sokkal gyorsabbra kitalált, szélesen végződő nagy kanyarban. A beesési sebesség a profi ligában csaknem minden esetben 100 km/h körül volt, ami eszméletlenül gyors, pláne két egymástól centiméterekre sodródó autó esetében. Tény, hogy régen voltunk már hasonló eseményen, de a fejlődés nagyon is látványos, talán ha párhuzamot kellene vonnom a tavalyi és a mostani záró között, a leghasonlóbb motívumot a versenyzői felvonulásban fedezném csak fel: még mindig az az esemény, ahol a legelöl haladó autó még látható, utána mindent beborít a gumifüst :) Minden más csak durvább és látványosabb lett.
A finom pernyéből pedig kaptunk is dögivel az egész nap során, na de ezért – is – szeretjük ezt a sportágat.
A top 3 végül a következőképpen alakult az utolsó fordulón:
Profi liga 1. Mészáros Zsolt 2. Szekeres Péter 3. Szöllősi Tibor "Tibisz"
Amatőr liga 1. Zentai Sándor 2. Énekes Árpád 3. Almási Zoltán
Az éves összetettben, bár a listavezető Kerényi Ádám nem volt jelen, borítékolható volt a győzelme – bár ahogy hallottuk, matematikai esély azért volt a helyének megdöntésére. Másodikként Szerencsés István állhatott a dobogóra, harmadik helyezett pedig a kölcsön Sierrával versenyző örökifjú Levota Sanyi lett, aki egyébként jövőre már végre eléri a jogosítvány korhatárát.
A másodosztály összetettje pedig a következőképpen állt össze:
1. Zentai Sándor 2. Grózinger Zsolt 3. Csergő József
Innentől pedig nincs más hátra, mint készülni 2010-re, a jövő évi szezon időpontjai hamarosan nálunk elérhetők lesznek. Aki pedig még idén drift bemutatót akar látni, illetőleg drift taxizna, az október 10-én esélyes Futam gyorsulási szezonzárón teheti meg mindezt.
|