A gumiabroncs érdekes története

Az autó és az út kapcsolatát a leginkább úgy kell elképzelnünk, mint egy házasságot. Hiába az elképesztő elektronika, a csúcsteljesítményű motor, a magas minőséget képviselő fékrendszer, a bravúros formatervezés és kialakítás: ha az autó és az útfelület között nincs meg a „harmonikus viszony”, búcsút inthetünk a kényelmes és biztonságos vezetésnek. Erről a kapcsolatról nem más, mint a gumiabroncs gondoskodik, így az autók fejlődése és a gumik innovációja elválaszthatatlan egymástól. Jelen cikkünkben annak jártunk utána, ki volt e roppant praktikus, nélkülözhetetlen elem feltalálója, és milyen változásokon ment keresztül az eltelt évek alatt.

Történetünk kezdete az 1839-be repít minket vissza, amikor is egy bizonyos amerikai úriember, úgynevezett Charles Goodyear feltalálta a vulkanizálást. Nem fárasztanánk a fizika és kémia iránt nem túlzottan rajongó olvasóinkat a vulkanizálás részletezésével, elég annyit tudni a szóban forgó jelenségről, hogy annak folyamata során magas hő hatására, kén közbelépésével a kaucsuk, azaz a gumi láncmolekulái között úgynevezett keresztkötések jönnek létre. Ennek a bonyolult folyamatnak a végeredménye egyszerre rugalmas és szilárd is. A járműtechnika fejlődése is innen kezdődött, ám maga a feltaláló, Goodyear, sajnos nem élhette meg a zseniális felfedezésének sikerességét, ugyanis azt az ő életében, az ő nevével sohasem szabadalmaztatták – az óriásgyárak aljas módon elorozták azt (de viszont már nem tudtak a találmánnyal érdemben mit kezdeni).

1845-ben egy bizonyos Thomson skót feltaláló tovább foglalkozott a témával, és az akkoriban vaskerekeken rohanó biciklik abroncsát cserélte le a már említett nagyszerű találmánnyal. Sajnos azonban a puhább abroncsok előállítása roppant költségesnek bizonyult, s bár az emberek rajongtak az ötletért, az mégis feledésbe merült majd’ 50 évre. 1888-ban aztán egy másik úriember lépett a színre, aki nem volt más, mint John B. Dunlop. A szintén skót Mr. Dunlop egy szép nyári napon az éppen a kertben játszó fiacskáját figyelte békésen. Ezt az idilli családi képet gyorsan felborította az a bosszúság, amit a kis lurkó triciklijének vaskereke okozott: azok ugyanis mély, korántsem túl esztétikus nyomokat hagytak a frissen vágott gyepszőnyegben.

Dunlopnak a „pusztítás” láttán remek ötlete támadt: a kerekekre vízzel teli kerti slagot erősített. Sajnos azonban a víz miatt nehéz volt hajtani a triciklit, így ezt a zseniálisnak vélt ötletet is el kellett volna vetni- ám Dunlopot nem hagyta nyugodni a sikertelenség. Egyik orvos barátja javaslatára a slagot nem vízzel, hanem levegővel töltötte meg, s így erősítették rá furfangosan a szóban forgó bicajra. Az eredmény mindenkit elképesztett. Innen már valóban csak néhány lépés volt a gumiabroncs ősének a valódi „feltalálása” és szabadalmaztatása, Dunlop pedig kapva-kapott az alkalmon, és több gyárat is beindított. Kezdetben a gumiabroncsok őse kizárólag csak a bicajokat szolgálta, ám az autógyártás megjelenésével ez a tendencia villámgyorsan megváltozott. Azóta természetesen a modern technikának hála a gumiabroncs hihetetlen átalakuláson ment át, sőt, azóta sem áll le a fejlődésében, így téve lehetővé, hogy a mai gumik akár a legszélsőségesebb útviszonyoknak is tökéletesen megfeleljenek.